Bemutatkozunk: Mi vagyunk a KKIK!

Magyarországon évről-évre több ember és cég szerez tudomást rólunk, a Kínai Kereskedelmi és Információs Központról. Na de kik is vagyunk mi? Erről akarunk tájékoztatást adni blogunkban.

Elsőként egy rövid bemutatkozás (csak hogy illedelmesek legyünk): Röviden a nevünk KKIK, és 1998 óta stabilan Magyarországon vagyunk. Fő célunk, hogy megmutassuk a magyar kis-és középvállalatoknak a kínai manufaktúra felhasználási lehetőségeit és előnyeit. A kínai manufaktúra kihasználásának legnagyobb eredménye az a kiadások jelentős csökkentése, és a jövedelmek növelése. Idén lettünk pont 20 évesek, és ideje visszatekinteni arra, hogy ez alatt a hosszú idő alatt mit is értünk el Magyarországon. A kereskedelem a vérünkben van, termékek felkutatásával foglalkozunk a kínai piacon belül, vásárlóink számára. Mindig megtaláljuk a megfelelő gyártót, hogy elkészítse azt, melyre éppen szükség van.  Ennek ellenére (mint minden más kereskedelmi cégnek), természetesen vannak áruk, amikkel folyamatosan foglalkozunk. Ezekről később szó fog esik.

A bemutatkozáshoz visszatérve, fontos információ még (ez a nevünkből is könnyedén kitalálható), hogy termékeinket közvetlenül Kínából rendeljük. Sajnos Kína nincs olyan közel, mint Biatorbágy Budapesttől, így egy hónapnyi szállítási idővel mindenkinek kalkulálnia kell. Elnézést ezért a kellemetlenségért. Ez alól természetesen kivétel, ha az adott áru raktárunkban megtalálható.

Alapvetően blogunkban foglalkozni akarunk állandó termékeink bemutatásával (targoncák, huzalok stb…), illetve ezen termékekkel kapcsolatos érdekes cikkek publikálása is a célunk.

Korábban említettem, hogy összekapcsoló cég vagyunk. Szerencsére ez elmondható nyelv tekintetében is, hiszen cégünk majd’ felét kínai kollégák alkotják. A másik 50% angolul és magyarul folyékonyan beszélő kolléga, így vásárlóink számára sincs nyelvi akadály. Fontos, hogy foglalkoztassunk kínaiul folyékonyan beszélőket is, hisz több kínai manufaktúra szívesebben és bizalmasabban kommunikál az anyanyelvén.

Mint általában elmondható, Kína a világ egyik leggyorsabban fejlődő országa lett az utóbbi pár évtizedben, és ez termékeiken is meglátszik. Ha minőség, általában az emberek többségének Németország, Japán vagy talán Észak-Amerika jut eszébe. Sajnos a sztereotípiáknak köszönhetően az emberek nagy része meghallja azt a szót, hogy kínai – és már a rossz minőség jut eszükbe. Habár az olcsó és gyenge minőségű kínai termék előállítás még mindig létezik, sok magas-minőségű áru is készül nap, mint nap. Manapság több világhírű cég használja a kínai manufaktúrát saját áruik elkészíttetésére. (Az Apple és a Nike termékek is Kínában készülnek). Sok cég ma már a legkorszerűbb technológiákkal és előállítási módszerekkel dolgozik, melyeket többségében Japánból, Németországból és az USA-ból adoptáltak. Ennek ellenére mindig figyelemmel kell lenni, hisz mint említettem korábban, léteznek modern kínai manufaktúrák, de ugyanúgy a gyenge minőségbe is bele lehet futni.

Itt jövünk mi a képbe. Manapság a számos internetes platformnak köszönhetően a mindennapi ember is közelebb kerülhet a kínai termékekhez. Azonban hamis érzetet kelthet az, hogy mindenki megszerezheti magának azt, amire éppen szüksége van. Az igazság nem ilyen egyszerű. A platformok nyitottsága közelebb hozza hozzánk a gyenge minőségű árukat is. Sajnos, több olyan magyar kis céggel dolgoztunk már a korábbiakban, akik beleestek abba a hibába, hogy egy hamisított termékekkel foglalkozó cégtől rendeltek. Ilyen esetekben tanácsokat tudunk adni, hogy hogyan kell kezelni a szituációt, illetve alternatív megoldásokat nyújtunk importálás szempontjából. Habár minden egyes megrendelésünk különböző és kivételes, a mi fő feladatunk az, hogy levegyük azt a terhet vásárlónk válláról, hogy egy olyan céggel foglalkozzon, mely több ezer kilométerrel távolabb van. A hosszú idő alatt felgyülemlett tapasztalatunk a gyártókkal együtt a Kínában, és a rendelkezésre álló erőforrásokkal együtt lehetővé vált számunkra, hogy azonosítsuk ezeket a buktatókat, és hogy megtaláljuk a legjobb gyártókat, amelyek megfelelnek ügyfeleink igényeinek.

Ezek után egyetlen célunk, hogy az általunk nyújtott áru mind minőségben, mind árban megfelelő legyen leendő, és jövőbeli ügyfeleink számára.